top of page

AZ ERANUS ALAPÍTVÁNY

TÖBB MINT 10 ÉVE DOLGOZUNK

A RÁSZORULÓKÉRT 

Az ERANUS

Alapítványunk azoknak a Budapesten élő, nehéz helyzetben lévő családoknak próbál segíteni, akiket a területileg illetékes Családsegítő Központokon keresztül ismerünk meg.

 

Munkánk célja, hogy minél több esetben megtaláljuk azokat a segíteni tudó és akaró személyeket, családokat, intézményeket, akik a mi közvetítésünkkel részt vállalnának a problémák megoldásában.

 

Az ERANUS Támogatásokat Szervező Alapítvány tagjai valamennyien önkéntesek.

„Az ókori Athenban eranusnak nevezték azt a „szociális” szisztémát, amelyben a spontán szerveződött közösségek segítséget nyújtottak rászoruló tagjaik számára. Amikor a csoport egyik tagja bajba került, összehívták az eranust, és a társaság tagjai megegyeztek, hogy ki mennyi támogatást tud vállalni. A megsegített a segítséget baráti kölcsönnek tekintette, amit amint jobb helyzetbe került, illett visszafizetnie, vagyis nem volt sem ajándék, sem valódi kölcsön, hanem valahol a kettő között.”

Alapítványunkban minden feladatot önkéntesek végeznek, így a felajánlott pénzadományok teljes egészében rászoruló családokhoz kerülnek!

Sadecky Ilona.JPG
DA.jpg
Olah Panni
Beck Andrea.jpg
HA.jpg
MR.jpg
BK.jpg
Elek Laci1.jpg
WIN_20210126_13_04_27_Pro (2).jpg

Örömmel fogadunk pénzadományokat

Számlaszámunk: 

10104105-05735600-01003000

bottom of page