Hetedhét Éjszakai Sport Klub
- Admin
- Nov 4, 2011
- 1 min read
A Hetedhét Gyermekjóléti Központ az 1997. évi XXXI. törvényben előírt feladatok ellátásán túl fontosnak tartja a prevenciós/szabadidős programok szervezését. Ennek szellemében, idén június 10-én nyílt meg hosszas előkészületet követően a Hetedhét Éjszakai Sport Klub. A klub elsődleges célja, hogy a szabadidejüket utcán töltő, csellengő kamaszgyerekek számára értelmes elfoglaltságot kínáljon. A klubot 13-18 éves korú gyermekek vehetik igénybe, egy regisztrációt követően. Az életkori behatárolásra azért volt szükség, hogy az idősebb jelentkezők ne szoríthassák ki a leginkább veszélyeztetett kamasz korosztályt. A péntekenként 18-24 óráig működő klubban a gyerekek csocsózhatnak, pingpongozhatnak, társasjátékozhatnak, zenét hallgathatnak, filmet nézhetnek, vagy egyszerűen csak beszélgethetnek egy jót az ott dolgozó segítőkkel. Az éjszakai klub munkáját két fő szociális munkás és egy önkéntes látja el.
Az eltelt két hónap alatt kialakult egy kör, akik rendszeresen látogatják az éjszakai sport klubot, de minden alkalommal érkeznek új tagok is. A szolgáltatásra nagy az igény, így be kellett vezetni a csütörtök napközbeni nyitva tartást is, ahol a kisebbek számára is nyitott a klub. A klub további fejlesztését, profil bővítését (terápiás csoportok, tanulás segítés, stb.) tervezi az intézmény.
A fentiek mellett fontos, hogy a gyerekek kaphassanak enni is, mert általános tapasztalat, hogy éhesen jelennek meg, nincsenek megfelelően ellátva.
Az élelmiszer és az üdítő tárolása miatt vált szükségessé egy hűtőszekrény, ám ezt jelenleg a szűkös költségvetésből nem tudta a szervezet kigazdálkodni.
Adományozó: Móricz Rita


Recent Posts
See AllZsigmond elvesztette a munkáját, azóta alkalmi munkákat vállal. Ez azonban nagyban befolyásolja a család anyagi stabilitását. Idő közben...
Melinda élettársával lakik albérletben. Az anya jelenleg nem dolgozik. Korábbi és jelenlegi párkapcsolatából származó gyermekei...
Adél egyedül neveli hat kiskorú gyermekét, melyek közül kettő autista. Adél ezért rendszeres munkát nem tud vállalni, reggelente takarít....
Comments