Krisztina családja

Krisztina és férje három iskoláskorú gyereket nevel. Ők egy olyan család, akik azért nem kaptak beiskolázási hozzájárulást, mert az apának végre sikerült bejelentett munkát találnia... Ráadásul túl becsületesek voltak, mert a 100 ezren felül zsebbe kapott pénzt is beírták (ami egyébként azóta már a felére csökkent) és így az egy főre jutó jövedelem pár ezer Ft-tal több lett a megengedettnél. És a baj mindig vonzza a további bajokat: ki kellett költözniük a két szobás lakásból, mert nem tudták fizetni a lakbért, és mi már a földszinti egyszobás galériás lakásban találtuk meg őket.

A gyerekek 7, 8, és 10 évesek. A kislány most kezdte az iskolát, sajnos asztmás és ezért sokat betegeskedik. Krisztina emiatt nem tud munkát vállalni. De mivel ebben az évben a kislány nem volt kórházban ezért megszűnt a közgyógyos ellátásuk. (Minden jóban van valami rossz???)

A gyerekeknek csak egy-egy füzetük volt, és mindent abba írtak. Az első osztályos kislánynak nem volt iskolatáskája. Szerencsére legalább a tankönyveket ingyen kapták tekintettel arra, hogy három gyerek van a családban. Az iskolai étkezést féláron kapják a három gyerekre való tekintettel, de az uzsonnát még így sem tudja a család befizetni!

Ebben a lenti lakásban nincs mosógép és a kinyitható szárító is eltörött. A gyerekek egy ócska/törött kihúzható ágyon alszanak, a szülők a földön. Van szekrény a lakásban, de azt a tulaj el fogja vinni hamarosan.

Adományozóink segítségével tudtunk a gyerekeknek írószereket, iskolai felszerelést, ruhaneműt, ruhaszáírtót, valamint egy mosógépet venni.

Adományozók: Anonim adományozók, Czárán Judit, Fehér Márta és Kárpáti András, Grósz Judit, Hoffmann Andrea és Simonovits András, Oláh Panni

Tags:

© 2011-2021 Eranus Alapítvány

Eranus logo white.png

ERANUS Alapítvány

 

Számlaszám: 
10104105-05735600-01003000

 

Adószám: 18212316-1-41


1025 Budapest, Battai út 5.