Beáta

2014/07/08

Az édesanya öt kiskorú gyermekével (12-10-7-5-1,5 évesek), jelenleg egyedül él egy szoba-konyhás bérleményben. A gyermekek apja három hónapja kezdte meg szabadságvesztésének letöltését, decemberben szabadul.

Az édesanyának segítsége nincs, így egyedül igyekszik megkűzdeni minden feladattal, nehézséggel.

A család összbevétele a családi pótlékból és a GYES-ből áll. A lakbér és a rezsi befizetése után 55.000.- Ft marad az öt gyermek és az állapotos édesanya megélhetésére.

A galériázott szoba-konyhában a beépített szekrényen, és egy konyhaasztalon kívül semmilyen berendezése nem volt a családnak.

 

Adományozóink segítségével a lakást be tudtuk rendezni, így ma már normális fekvőhelyeken alszik mindenki, két fotel és egy hatalmas szőnyeg teszi kényelmessé a lakóteret. Most már íróasztalon tudnak tanulni az iskolások, mosógéppel tud mosni a 9. hónapban lévő anyuka a gyerekekre, sok-sok játék, könyv, gyerekruha tette boldoggá a kicsiket, az élelmiszeradomány pedig a következő hetekre megoldotta a család étkezését. Az immár hűtőben tárolt ételeket asztal mellett ülve, akár mikrón megmelegítve tudják elfogyasztani.

 

Adományozók: Anonim adományozók, ConsultASK Kft., Czoboly Nóra és Morvay Géza, Giovannini Krisztina, Ivánkay család, Klein Judit és Bartolo la Cava, Lechnerné Vadász Judit, Dr. Orosz Ágnes

Év:

Share on Facebook
Please reload

© 2011-2019 Eranus Alapítvány

Eranus logo white.png

ERANUS Alapítvány

 

Számlaszám: 
10104105-05735600-01003000

 

Adószám: 18212316-1-41


1025 Budapest, Battai út 5.