Dezső

2017/08/27

Dezső 2016 júniusától tagja egy szociális programnak. A kislánya pár hónappal korábban került a Gyermekek Átmeneti Otthonába, mert apa és lánya lakhatása megoldatlanná vált. Albérletről albérletre, szívességi lakáshasználatokban éltek, majd ezek hiányában, végül Dezső már egy kocsiban töltötte az éjszakáit. Élettársával együtt mindketten szenvedélybetegek voltak, de az apa végül a kislánya és önmaga jövőjéért hatalmas akaraterővel letette az alkoholt. Egy éve absztinens, mindennap önként akár több alkalommal is megfújja a szondát. A motivációt a 7 éves, első osztályos kislánya jövője jelenti a számára. Azért vállalta, hogy beköltözik a közösségi szállásra, mert így pár éven belül van esélye neki és a kislányának újra együtt lenni, egy megfizethető (önkormányzati) lakásban. A programba lépésével elfogadta, hogy bejelentett munkaviszonyt kell létesíteni. El is helyezkedett a postán állandó éjszakai műszakban csomagolóként. Jelenleg táppénzen van, mert nem bírta a gerince a komoly megerőltetést, és nagy fájdalmak között tölti a mindennapjait. De a nagy fájdalmak ellenére is minden reggel elmegy a gyermekotthonba, elkíséri Anitát iskolába, majd mikor végzett, akkor ő megy érte, és viszi be. Ez így volt akkor is, amikor éjszakás volt. Hajnalban hazaért, majd felkelt, és csak az iskola végéig aludt. Minden hétvégén közös programot szervez, és igyekszik kislányának minden iskolaszert, ruhaneműt, egészségügyi felszerelést biztosítani. Anita szorgalmas, jó tanuló kislány, félévkor osztályfőnöki dicséretet kapott. Akaratos, állandó törődést igénylő, de nagyon empatikus gyermek, segítőkész, és mindig megvigasztalja a bánatos társait. Talpraesettségét nyilván annak is köszönheti, hogy sok gyötrelmet, szenvedést látott/lát maga körül egész kiskorától. Az édesanya most is függő. Amikor megjelenik, vagy telefonál, botrányos viselkedésével felzaklatja a kislányt, ezért folyamatban van a láthatás jogi szabályozásának ügye.

Dezső kérése elsősorban olyan ruhanemű, ami a 7 éves, 124-126 cm-es kislányra jó lehet.

 

Alapítványunk Anitának ruhákkal, játékkal, iskolatáskával és iskolaszerekkel tudott örömöt szerezni, a hétvégi együttlétekhez pedig élelmiszerrel tudtunk hozzájárulni.

 

Adományozók: Benkő Ildikó, Benkő Judit és Vartus Péter, Dr. Kissné Huszár Anikó, Sipos Éva és József

Év:

Share on Facebook
Please reload

© 2011-2019 Eranus Alapítvány

Eranus logo white.png

ERANUS Alapítvány

 

Számlaszám: 
10104105-05735600-01003000

 

Adószám: 18212316-1-41


1025 Budapest, Battai út 5.