Ábel

Ábel 2014-ig hajléktalanként élt. Egy önkormányzati program segítségével 3 év alatt be tudott költözni egy önkormányzati bérlakásba. Az önkormányzat intézményében azóta is karbantartói munkakörben dolgozik.

Feleségével 3 éve nevelőszülőktől magukhoz fogadták a hölgy unokáit, akik 12 és 17 évesek.

Ágnes betegségei miatt rehabilitációs munkakörben tud dolgozni.

2021 novemberében Ábelnél rosszindulatú gyomorszáj daganatot állapítottak meg. A kemoterápiát december 28-án fogja megkezdeni. 1 hónap alatt 13,5 kg-ot fogyott, szilárd élelmiszert nem tud elfogyasztani. Az orvosok azzal biztatják, hogy a tumort korán sikerült diagnosztizálni és műthető, így az átlagosnál jóval nagyobb esélye van a felépülésre.

December 21-én szondát fog kapni azzal a céllal, hogy tudjon étkezni.

Felírtak savlekötőt, antibiotikumokat, hányinger csökkentőket, injekciókat, és speciális tápszereket is. Utóbbiból 8 napra elegendő mennyiség 24.200 Ft. Ezeknek csak egy részét tudta kiváltani, nem fogyasztja a tápszert sem a megadott adagban (pedig az esetében ez nem táplálék kiegészítő, hanem a táplálék maga), mert akkor nem maradna a családnak ételre sem.

A szükséges gyógyszereket, tápszereket Adományozónk jóvoltából Ábel megkapta, így remélhetőleg felerősödik a kezelés megkezdéséig.

Adományozó: Adorján család

Tags: