József
József 81 éves. Feleségével, valamint két felnőtt fiával él közös háztartásban. A család szociális helyzete kritikussá vált az utóbbi évek során. József és felesége idős, beteg emberek már, azonban felnőtt fiaik egészségi állapota is gondoskodást igényel. Egyik fiuk skizofréniában szenved, másik gyermekkora óta cukorbeteg. Néhány éve az egyik lábát amputálták, művese-kezelésre szorul, jelenleg kómában van. Mindezek mellett jelentős összegű közműhátralékukat is rendezniük kell. Az idős ember egyedül próbál helytállni felesége ápolásában, fiai ellátásában és a lakhatásukat érintő nehézségek rendezésében. A család bevételi forrásai nagyon szűkösek. Mindennapi megélhetésüket, a gyógyszerek és a kórházi kezelések árát nagyon kevés összegből kell kigazdálkodniuk. A Családsegítő Szolgálat népkonyhai szolgáltatással segít.
Jelenleg az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy a lejárt vízórának cseréjét nem tudják kifizetni. Ennek díját, 30.000 forintot kérnek az Alapítványtól.