top of page

Német család

Németék kilencen élnek együtt egy két szobás lakásban. Németné 4 gyermekével költözött fel Budapestre miután férjével közös vállalkozásuk és ezzel párhuzamosan házasságuk is tönkrement. Legnagyobb fia közben családot alapított, napi 10-12 órában fizikai munkát végez, de még így sem tudták az albérletet fizetni, így a két kicsijükkel Németnéhez költöztek, ahol felnőtt lánya is él szintén 2 éves kislányával. A két iskolás fiú közül a nagyobb minden lehetőséget megragad, hogy segítse a család boldogulását, tanulás mellett rendszeresen munkát vállal. Németék nagyon együttműködők, és sokat tesznek azért, hogy a helyzetük javulhasson. Sajnos az elmúlt évek nehézségei miatt Németné egészségi állapota megromlott, rendszeres orvosi kontrollra van szüksége. Egy vérnyomásmérő lehetővé tenné, hogy a gyógyszereit beállíthassák, nyomon követhessék állapotát, de ennek megvásárlását a család nem engedheti meg magának.

Németnének vettünk egy vérnyomásmérőt, népes családját pedig élelmiszerrel segítettük.

Adományozók: Beck Andrea, Hoffmann Andrea, Lechnerné Vadász Judit

Tags:

bottom of page