top of page

Rita

Ritát párja elhagyta, amikor 4 hónapos terhes volt kisbabáival, amikor már nyilvánvaló volt, hogy ikreket vár. Miután vidéken élt ezelőtt, így egyedül maradt. A gyermekek megszületése után nem tudott olyan lakást biztosítani a gyerekeknek, ahol a csecsemők biztonságban lennének, így a két kisfiú gyermekotthonba került. Az anyuka rendszeresen látogatta a gyermekeket, etette, szeretgette őket és igen jó kapcsolatot ápolt az ott dolgozókkal is. Ezalatt mindent megtett azért, hogy gyermekeit hazavihesse. Egy ismerősük hosszú távra átengedte Ritának és unokatestvérének a lakását, így a lakhatás megoldásával sikerült két kisfiát magához vennie. Bár szűkösen élnek, de nagy boldogságban. Rita még nem kap GYES-t és családi pótlékot sem, de unokatestvérével összefogva előteremtik a legfontosabbakat. Ennek ellenére nagy szüksége lenne segítségre a babákhoz.

Adományozóink segítségével Ritát és a kis picit inhalátorral, pelenkákkal, mosószerrel és babaruhákkal tudtuk támogatni.

Adományozók: Anonim adományozó, Bay Gábor, Buda Borbála, Dabasi Tamás, Fehér Márta és Kárpáti András, Nagy Hajnalka, Oláh Panni, Németalföldi Tolmács és Fordító Iroda, Tuza Bereniké, Wollner Zsuzsa

Tags:

bottom of page