top of page

Olga

Olga 57 éves. 2022. június 15. óta családbafogadó gyámja három unokájának, akiket korábban el kellett venni a szülőktől azok alkalmatlansága és veszélyeztető magatartása miatt. A nagymama megkapja a gyermekek után járó ellátásokat, emellett több helyen is dolgozik takarítónőként, hogy biztosítani tudja a család megélhetését. A Családsegítő Szolgálattal is kapcsolatban állnak, azok ügyintézésben és adományok közvetítésével támogatják őket.

A legidősebb gyermek most szeptemberben kezdte meg középiskolai tanulmányait egy Vendéglátóipari Technikumban, pincér szakon. Már az első évben vannak gyakorlatok, amihez mindenkinek meg kell vásárolnia a munkaruhát, aminek az árát Olga képtelen előteremteni.

A szükséges munkaruhákat megvásároltuk, így minden akadály elhárult, hogy Ágnes szakmát szerezhessen.

Adományozók: Adorján Bence és családja, Domján Andrea, Fehér Márta és Kárpáti András


Tags:

Comentarios


bottom of page