top of page

Rozi

Rozi többszörösen hátrányos helyzetű, akinek életét egészségügyi nehézségei és anyagi problémái is nehezítik. Sokáig volt munkanélküli – ekkoriban került kapcsolatba a Családsegítő Szolgálattal. Az elhelyezkedésében akadályozta nagyon alacsony iskolai végzettsége, roma származása és egyre romló egészségi állapota is. Végül sikerült elhelyezkednie egy szociális szövetkezetben, majd 2016. májusában közfoglalkoztatásban. Munkáját elismerték és megbecsülték, így kapott lehetőséget arra, hogy bejelentett munkatársa legyen a cégnek. Munkahelye azonban 2018 őszén megszűnt.

Rozi egészségi állapota azóta olyan mértékben romlott, hogy nem képes elhelyezkedni. 28.000 forint aktív korúak ellátásából él, rendszeresen kap önkormányzati támogatást és adományokat.

Egyedül él önkormányzati lakásában, s mivel az olvasás nehézséget okoz neki, fő információforrása és kikapcsolódási lehetősége a televízió. Tévéjének antennája tönkrement, javítani, pótolni nem lehet. A kábeltévé bevezetése a szolgáltatóknál havi 10 ezer forinttól kezdődnek, ami számára elérhetetlen. A Mindigtévé azonban egyszeri 25.000 Ft-ért biztosítja több tévé csatorna elérhetőségét. Ennek befizetésével tudtuk Rozi életét élhetőbbé tenni.

Adományozók: Déri Andrea, Grósz Judit

Tags:

bottom of page