top of page

Ferike

Ferike mindössze két hónapos, gondozatlan terhességből született gyermek. Az édesanya terhessége alatt és azt követően több jelzés érkezett a gyermek veszélyeztetésével, elhanyagolásával kapcsolatban. Előfordult, hogy a gyermeket a rendőrségi intézkedés alkalmával egyedül hagyták. Ferike 2024. január 26-án kórházba került, nem megfelelő táplálás miatt. Az édesanya elmondása szerint nem tudta szoptatni a gyermeket, védőnői, orvosi segítséget nem kért. A két hónap alatti gyermeket bébiétellel etette. A gyermek jelenleg is kórházban van, az édesanya számára nem hazaadható. A gyermeket az édesanya testvére és annak férje örökbe fogadja, akik azonban már három kiskorú gyermeket nevelnek. A család érzelmi alapon döntött a családbafogadás mellett, mert nem szeretnék, hogy a gyermek családjától távol, intézményi keretek között nevelkedjen. A befogadó család egy két szobás, önkormányzati lakásban, rendezett körülmények között él, azonban a család életét a hirtelen érkező újszülött teljes mértékben megváltoztatja. Az anya feladni kényszerül munkáját, így egy fizetésből fog élni az immár hat tagú család. A baba érkezésére a helyzetből adódóan nem voltak felkészülve, ezért a Családsegítő próbálja ellátni a családot babaruhával, babakocsival, babaággyal. A családnak nagy segítséget jelentene, ha pelenkát és tápszert kaphatna az Alapítványtól.

Tags:

bottom of page