top of page

Péter

A 44 éves Péter feleségével együtt neveli két gyermeküket. A család tavasszal került bajba, amikor a vírus-helyzet miatt az apa elvesztette munkáját. Azóta dolgozott már éjjeliőrként és építkezéseken, de ezek csak alkalmi munkák voltak. Bár feleségével mindketten mindent elkövetnek, hogy ismét egyenesbe kerüljön a család, mára 60.000 forint elmaradást halmoztak fel. Ami jó: Péternek két napja ismét van munkája, és felesége is reménykedhet, hogy a kerületben működő Család és Gyermekjóléti Központ „állásLES” nevű szolgáltatása segítségével hamarosan talál munkát. A Családsegítő szerint a család mindent megtesz annak érdekében, hogy megteremtse az anyagi biztonságukat, ennek érdekében folyamatosan együttműködnek az Alapellátási Egységgel. Időszakosan kerültek nehéz anyagi helyzetbe, aminek rendezésén mindkét szülő aktívan dolgozik.

A család lakbértartozásához tudtunk segítséget adni.

Adományozók: Anonim adományozó, Dr. Friss Ágnes, Oláh Anna, SZJA1%

bottom of page