Zsófia
Zsófia élettársával és 14 éves fiával él albérletben, nagyon rossz lakó körülmények között, penészes, vizes lakásban. Az elmúlt héten a lakás konyhájában leszakadt a plafon vakolata. Az albérletért havonta 180 000 Ft-ot fizetnek rezsivel együtt. Az élettárs 300 000 Ft-ot keres havonta, így a mindennapi megélhetésüket szűkösen tudja kigazdálkodni a család. Zsófia második gyermekével állapotos, 6 hónapos veszélyeztetett terhes. Dolgozni nem tud. Korábbi munkahelyén nem jelentet
Márton
Márton és élettársa három kiskorú gyermeket nevelnek közösen. 2024 júniusában született meg közös fiúk, aki 2024 októberében belázasodott, amelyet szülők nem tudtak csillapítani, kórházi ügyeleten kértek segítséget. A vizsgálatok ekkor megállapították, hogy a gyermeknek alacsony a fehérvérsejt száma, immunrendszere emiatt legyengült, betegségekkel, fertőzésekkel szemben nem tud védekezni. A kisfiú három hetet töltött el kórházban édesanyjával. Márton ezalatt otthon gondoskodo
Dóra
Dóra ötödik gyermekét várja. Albérletben élnek, ami nagyon megterheli a család költségvetését. A bérleti díjban és közüzemi számláikban elmaradásuk keletkezett. A számlák kiegyesítése folyamatban van. Az édesapa alkalmi munkát vállal, édesanyának van munkahelye. Dolgozni akar addig ameddig ezt az állapota lehetővé teszi. 13 éves leányuk magatartás problémája miatt pszichológusi segítségre szorul. Ágnes nehezen viseli el a szegénységet, amiben élnek. A szülők próbálják a gyerm
Adrienn néni
Adrienn néni 73 éves. Cukorbetegséggel és ízületi megbetegedéssel küzd. Rokkantsági ellátást kap (135.200 Ft), aminek összege a kerületi önkormányzati segélyezéséből sajnos kizárja, de ahhoz túl alacsony, hogy a mindennapi megélhetés során ne okozna visszatérő problémát egy-egy plusz kiadás felmerülésekor. Sajnos a cukorgyógyszerei is igen sokba kerülnek és mostanában több technikai probléma merült fel a háztartásában, melyek szerelése a szakemberekkel igen költséges volt. Ví
László
Lászlóék négy gyermeke korábban szakellátásba került, mivel nem voltak megfelelőek a lakhatási körülmények. Közel két évig küzdöttek a szülők hogy visszakapják gyermekeiket, míg sikerrel nem jártak. Ez idő alatt azonban sérült a család integritása. Sok munka van benne a szülők részéről, hogy mostanra újra családként tudnak együtt élni. Sajnos László nehezen viselte a gyerekek családból történő kiemelését. Ez és más időközben történt családi tragédia miatt László pszichiátriai
Kocsis család
A Kocsis család egy kétszobás, önkormányzati bérlakásban él. Amíg rendben mentek a dolgok mindkét szülő dolgozott, s nevelte a négy kiskorú gyermeket. Sajnos az ősszel az édesanyát műteni kellett, és a szövettani eredmények rosszak lettek. Újabb műtétre lesz szükség. Mivel az anya kórházban van, az apának is fel kellett mondania biztos állását, hogy a gyerekeket gondozni tudja. Most csak alkalmi munkát tud vállalni. A család nagy krízisben van. A családot nagy mennyiségű élel
Gizella
Gizella 48 éves. Két nagykorú lánya már nem vele él, viszont két kiskorú gyermeke mellé családba fogadta két nagykorú lányának három gyermekét is. Így Gizella 5 kiskorú gyermekről gondoskodik – amennyire képes. A mindennapi megélhetés fenntartása mellett nagy nehézséget jelent, hogy egyszerre elromlott a család hűtőszekrénye és a TV készülék is. A család számára vásároltunk egy használt hűtőszekrényt, így az élelmiszerek biztonságos tárolása megoldottá vált, adományból pedig
Vera
Vera 60 éves. Egész életében édesanyjával élt. Amikor két éve édesanyját elveszítette, kizökkent az élete. Gyászát nem tudta feldolgozni, állását elvesztette, baráti kapcsolatai leépültek. A kerületi Családsegítő Szolgálatot nyáron kereste fel, s ott valós segítséget kapott. Támogatják a gyász feldolgozásában hogy ismét tudjon dolgozni, s fenn tudja tartani magát.Jövedelem híján elmaradt a villanyszámlájával, s nem tudta fizetni vonalas telefonját sem, annak szolgáltatásait a
Andrea
Andrea férjével és két kislányával egy éve költözött be az egyik kerületi Családok Átmeneti Otthonába. 2024. január közepéig az apa dolgozott és gondoskodott a családról, azonban január 16-án elutazott Franciaországba a nővéréhez, majd írásban jelezte, hogy nem is tér vissza a családhoz. Andrea a két gyermekkel itt maradt pénz nélkül. Május 20-tól alkalmazásban áll, takarító. Sajnos régi tartozásaik miatt a végrehajtó inkasszót tett a fizetésére, így a család megélhetésére al
Sarolta és családja
Sarolta és családja egy szoba-konyhás lakást bérelnek. A nagyobbik gyerek általános iskolába jár, a kisebbik óvodás. Az apa futár, az anya takarít – de mert a kisebbik gyerek beteges, s gyakran nem mehet óvodába, ezért csak alkalmi munkákat tud vállalni. Heti-havi bevételük mindezért kiszámíthatatlan. Alapítványunk a villany- és gázóra feltöltésével támogatta a családot. Adományozók: Korányi László, Mélykuti Ilona és Elek László, Simó Jutka, Dr. Székely Eszter és Pálos György



